Érdemes a lakásárak csökkenésére várni?

A lakások egyre többe kerülnek, sokan túlárazásról és ingatlanlufiról beszélnek, ám meglepő módon a jegybank legutóbbi jelentése szerint a lakáspiac országos szinten egyenesen alulértékelt. Ha ez igaz, az további drágulást jelenthet.

Kétségtelen, hogy az ingatlan boom közepén vagyunk, az építkezések gombamód szaporodnak, és óriási a kereslet is a használt és az új lakásokra 2014 óta. Látva az egekbe szökő lakásárakat, valószínűleg jól jár az, aki eladja vagy kiadja a birtokában lévő ingatlant, főleg ha az egy nagyváros drágább részén helyezkedik el.

De mi van azokkal, akik lakást vennének? Ők járnak most rosszabbul, mert a magas árak nem nekik kedveznek. Vannak, akik kivárásra buzdítanak, mondván, hogy ingatlanlufival van dolgunk, ami ki fog pukkadni.

A közgazdaságban a túlértékelt, és ennek következtében „nagyra fújt” piaci ágazatokat szokták lufinak hívni. Az ilyen jelzővel illetett piac már leszállóágba került, vagyis hamarosan esésnek indulnak az árak, ám a közvélemény számára ez még nem világos. Az ingatlanoknál is sokan azt várják, hogy a lakásárak elérjék azt a kritikus pontot, amikor már nem tudnak nagyobbra nőni, mert elfogy a fizetőképes kereslet. Ha nincs elég vevő, akkor az ingatlant árusítók kénytelenek árat csökkenteni, méghozzá nagy mértékben.

Mikor mennek le a lakásárak?

Lakásvásárlásnál fontos az időzítés, így mindenki azt szeretné tudni, hogy érdemes-e az árak csökkenését várni, vagy inkább most kell ingatlant venni, mert még nem érte el a csúcspontot a piac. Erre a választ sajnos senki nem tudja.

Az MNB májusi lakáspiaci jelentése határozottan állást foglal a kérdésben, szerintük nemhogy túlértékeltek a lakásárak, hanem országos szinten 10%-kal még alul is értékelik őket (ezt a reálindex mutatja meg). Hiába emelkedtek a (nominális) árak 25%-kal az elmúlt 3 évben, még további 12,3%-os drágulás várható idén a jegybank szerint.

Mi a helyzet a fővárosban?

Az alulértékeltség az országra vonatkozik, de Budapesten más a helyzet. A reál lakásárindex azt mutatja, hogy a fővárosi ingatlanok több mint 15%-kal felülértékeltek, vagyis a reálbérekhez képest ennyivel magasabbak az árak. A csökkenésre viszont itt is várni kell, mivel idén is csak drágult a főváros, még ha lassuló ütemben is.

Érdemes tovább várni?

A lakáspiaci trendek alakulását senki sem tudja megjósolni, ám a jegybank értékelése alapján úgy néz ki, egyelőre hiába várunk az árcsökkenésre. Aki lakásvásárlásban gondolkodik, annak nem biztos, hogy megéri halogatni, mert lehet, hogy végül drágábban fog kijönni.

A lakástakarék és a hozzá járó állami támogatás megkönnyíti a lakáshoz jutást. Egyrészt előteremthető vele a hitelhez szükséges önerő, de ha többet indítasz egyszerre, akkor akár egy lakás ára is kigazdálkodható 4-10 éven belül. Kölcsönt kétféle lakástakarékpénztár tud adni jelenleg, ennek a mértékét ráadásul most növelik meg. Aki albérletben él, annak főleg érdemes elgondolkodnia egy saját lakás megvásárlásán.

Tudunk neked segíteni

Ha kíváncsi vagy, hogyan lehetne neked is saját lakásod egy hatékony megtakarításon keresztül, amire még állami támogatás is jár, akkor írj nekem, és egy ingyenes tanácsadás keretében segítek neked.