Még több pénzt adhatnak a lakástakarékok, nőhetnek az áthidaló kölcsönök

Nagyobb összegből hitelezhetnek a lakástakarékok egy új jogszabálynak köszönhetően. Az intézkedés élénkítően hathat az ingatlanpiacra, mert így az eddiginél is nagyobb előnyökkel járhat, ha valaki lakástakarékon keresztül vesz vagy épít lakást.

A lakástakarék már eddig is a magyarok közkedvelt gyűjtögetési módszere volt, mivel egy régóta létező, biztonságos megoldást jelent, ami mellé állami támogatás is jár. Havi 20 ezer forint mellé az állam évente hozzátesz 72 ezer forintot, vagy akár többet is, ha többen takarékoskodnak a családban. Ezek miatt ennél jövedelmezőbb lakáscélú megtakarítás nem is nagyon van ma Magyarországon.

A lakástakaréknak viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy opcionálisan hitel vehető fel mellé, amit a lakástakarékpénztár biztosít, általában kedvező feltételek mellett. Egy ingatlan megvásárlásakor a hitel felvétele sokszor elkerülhetetlen, így kapóra jön, hogy mindezt a lakástakarékpénztáron belül is el lehet intézni.

Jelenleg lakástakarékkal 10 év alatt akár 3,2 millió forintot is össze lehet gyűjteni, amiből 720 000 forintot az állam fizet. Tegyük hozzá, hogy két megtakarító esetén ez az összeg duplázható, három esetén triplázható, és így tovább. Viszont 20-25 milliós lakásárak mellett sanszos, hogy hitelre is szükség lesz. Kalkulátorunk segítségével könnyen leolvasható, hogy ekkora időtávra 4,3 és 4,7 millió forint közötti hitelt adnak a lakástakarékpénztárak.

Maradva a 10 éves futamidőnél, kalkulátorunkkal azt is láthatod, pénztárak közt is van különbség attól függően, hogy

  • mekkora hitelösszeget adnak,
  • milyen futamidőre (87 vagy 144 hónap),
  • milyen THM-mel (5,17% vagy 6,72%)
  • és milyen havi törlesztővel (ez nyilván a futamidő függvénye).

Ezt a hitelt nemcsak a szerződés lejárta után lehet igénybe venni, hanem akár menet közben, a megtakarítási időszak alatt is. Ezeket áthidaló kölcsönöknek hívják, amelyekből a törvénymódosítás miatt több kerülhet a megtakarításban résztvevőkhöz.

Mi változott?

A lakástakarékpénztárak eddig a pénzállományuknak maximum 75%-át fordíthatták áthidaló kölcsönök kifizetésére. A pénzük maradék 25%-át pedig kötelesek voltak készpénzben vagy biztonságos értékpapírokban tartani. Az új törvény miatt már az állományuk 90%-át fordíthatják áthidaló kölcsönök nyújtására, és elég lesz 10%-ot maguknál tartaniuk. Így több hitelt kaphatnak azok, akik lakástakarékkal gyűjtenek. Ennek élénkítő hatása lehet a piacra nézve.

Hamarabb lehet pénzhez jutni

A másik jó hír, hogy lerövidül a kiutalási időszak. Pár hónapja írtam erről a tervről, és jövő hónaptól, vagyis júliustól már érvénybe is lépnek a változások. Ez annyit jelent, hogy a megtakarított összeget az eddigi 3 hónap helyett 2 hónap alatt utalja ki a pénztár. Vagyis aki megtakarít, annak ezentúl kevesebbet kell várnia arra, hogy megérkezzen a jól megérdemelt pénze, és hamarabb elkezdheti a felhasználását (amire nagyon sok mód van).

A választásnak nagy jelentősége van

A lakástakarék egy kiváló lakáscélú megtakarítási forma, ami nagyon is a hasznodra lehet a célod elérésben, ha jól használod. Azt értem ez alatt, hogy a pénztárak közt is vannak különbségek, így lényeges, hogy melyiket választod. Sok pénzt bukhatsz, ha az első szembejövő ajánlatra igent mondasz. Az sem mindegy, hogy mennyi lakástakarékot indítasz. Többnyire megéri bevonni a családot is (ennek egyik módjáról itt írtam). Bizonyos esetekben a lakástakarékot banki hitelekkel is jó ötlet kombinálni.

De ezek az észrevételek már messzire vezetnek, és inkább egy személyes tanácsadás keretei közé tartoznak. Ha kíváncsi vagy, hogyan tudnád a leghatékonyabban elérni a célod, akkor írj nekem! Megbeszéljük a részleteket, kidolgozzuk a stratégiát, mindezt úgy, hogy neked nem kerül semmibe.