Spóroljuk meg a hitelünk harmadát lakástakarékkal!
Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy a lakástakarékot a 30%-os, akár éves 72 ezer forintos állami támogatás miatt érdemes választani. Azt azonban kevesen tudják, hogy mondjuk nem csak a lakásvásárlás előtt érdemes ilyen szerződést indítani, hanem akár még akkor is, amikor hitelünk van. Óriási pénzeket spórolhatunk meg, ha kiaknázzuk az itt rejlő lehetőségeket.
Számoljunk 10 millió forint lakáshitellel!
Általában a lakáshiteleket 20 évre, vagy még hosszabb időre szokták felvenni az emberek, ezért 20 évvel fogok számolni. A kamatláb legyen mondjuk 4%, az összeg pedig ahogy fent is írtam 10 millió forint.
Ilyen paraméterek mellett a törlesztőnk havi 60.598 forint, és a futamidő alatt összesen visszafizetünk 14.543.520 forintot. Amennyiben kihasználjuk a lakástakarékban rejlő lehetőségeket, akkor ennél jobban járunk.
Amikor pénzt spórolunk meg
Tegyük fel, hogy a hitel mellé elindítunk két, havi 20 ezer forintos lakáskasszát (Erste-vel fogok számolni, de a lakáskassza kalkulátor alapján választhatunk másikat is) 4 évre. Ez 48 hónap, de ne feledjük, hogy 3 hónap, amíg a pénzünket elutalják a számunkra. Így a hitelünk 51. hónapjában a megkapott 2.501.200 forintot betörlesztjük a hitelünkbe.
Így a tőketartozásunk 5.985.856 forintra csökken, amelynek a törlesztő részlete havi 42.903 forintra csökken. Ha ezt végigfizetjük innen, akkor összesen 14.094.523 forintot kell fizetnünk, vagyis az egész hitelen spóroltunk kb. 450 ezer forintot (beleszámítva a lakáskasszára fordított összeget is).
Amennyiben innen még egyszer indítunk két, havi 20 ezer forintos 4 éves lakáskasszát, akkor a betörlesztés után (hiteltörlesztés 102. hónapja, kb 8-9. év), akkor a fennmaradó tőketartozásunk 2.211.150 forint lesz. A havi törlesztő részletünk pedig 20.016 forint, amelyet ha kényelmesen végigfizetünk a 20. év végéig, akkor nyerünk 2.678.061 forintot, hiszen „csak” 11.865.459 forintba került nekünk a hitel.
Azonban van ennél még jobb megoldás is.
Tudjuk le a hitelt sokkal hamarabb!
Maradva az előző példánál ha nem végigfizetjük 11 évig a havi 20.016 forintos hiteltörlesztést, hanem indítunk 2 darab 4 éves havi 12 ezer forintos lakáskasszát, akkor a hitelünk 153. hónapjában kifizettük az összes tartozásunkat. Ebben a hónapban ugyanis 1.509.448 forint az aktuális tőketartozás, a lakáskasszákban pedig összegyűlt 1.500.728 forint.
Ezzel nem csak azt érjük el, hogy 87 hónappal, azaz kicsit több mint 8 évvel hamarabb letudjuk a hitelünket, hanem még összesen az alap hitelhez képest 3.267.453 forintot is megspóroltunk, mindezt garantáltan.
Éljünk ezzel a lehetőséggel!
Ahogy ebben a cikkben is látszik, ha pénzügyileg tudatosan élünk, és nyitottak vagyunk a jó ötletekre, akkor milliókat nyerhetünk. Ebben a példában konkrétan a törlesztések 22,5%-át spóroltuk meg, a hitelösszeg 32,7%-át. Amennyiben kérdése van, akkor az a cikk alatt felteheti. Ha szeretne a hitelén spórolni, és ezt a trükköt megvalósítani, akkor alatt jelentkezzen egy konzultációra! Felkeresem és megnézzük Önnek hogyan tudjuk a lehető legolcsóbban megvalósítani a lakással kapcsolatos elképzeléseit.