Indul a lakáslottó, vagyis a NOK – ezeket kell tudnod róla
Hamarosan elindulhat az első Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK), amit a köznyelv máris lakáslottóként emleget. A becenév nem véletlenül utal egy népszerű szerencsejátékra, mivel licit vagy sorsolás dönti el, ki juthat új lakáshoz a közösség 10-15 éves fennállása alatt. Mit kell ezen kívül tudni a NOK-ról, és miben más, mint a lakástakarék?
A NOK egy fogyasztói közösség, melynek célja, hogy a tagok új lakást vásárolhassanak 10-15 éven belül. Az induláshoz legalább 120 tag kell, akik aztán rendszeresen fizetnek be a közös kasszába. Az új lakás értékének 10 és 40 millió forint között kell lennie, ehhez igazodik a befizetendő összeg. A tagok nem tudhatják, mikor jutnak hozzá az új lakáshoz (lehet, még meg sem épült az ingatlan), a közösség csak annyit garantál, hogy ez 10-15 éven belül megtörténik (amennyiben a tag rendszeres befizető). Bizonytalan tehát, hogy milyen lakást sikerül megvásárolni, és hogy pontosan mikor kerül erre sor.
Hogy milyen sorrendben jutnak lakáshoz a tagok, azt licit vagy sorsolás dönti el. Licitnél az kerül kedvezőbb helyzetbe, aki arányaiban minél több önerőt tud biztosítani. Vagyis a tehetősebb tagok előbb juthatnak lakáshoz, és ehhez a kamatmentes kölcsönt a többi (esetleg kevésbé tehetős) tag biztosítja a befizetései révén. Sorsolásnál pedig csak a szerencsén múlik, hogy ki jut előbb lakáshoz.
A NOK részeként befizetett összegekre 30% állami támogatás jár, de évente csak maximum 300 ezer forint. Vagyis az állami támogatást úgy lehet maximalizálni, ha egy tag havonta 83 000 forintot fizet be. Az átlagfizetést figyelembe véve ez nem kevés pénz, és 10 év alatt összesen 13 millió forint gyűlik így össze. Ez egy új lakás megvásárlására valószínűleg kevés lesz, és ebből még nem vontuk le a költségeket.
A NOK-ot ezek a költségek terhelik:
- regisztrációs díj: a szerződéses összeg 1%-a (15 millió forintos szerződésnél egyszeri 150 ezer forint)
- szervezési díj: a szerződéses érték 0,1%-a minden hónapban (havonta maximum 20 ezer forint jelenleg)
- hitelfedezeti életbiztosítás díja: a szerződéses érték 0,02%-a minden hónapban (3-4 ezer forint havonta)
Továbbá a megvásárolt újépítésű lakásra biztosítási díjat kell fizetni, melynek havi díja a lakás értékétől függ.
A közösségekre nem terjed ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garanciája, mert a NOK nem foglalkozik betétekkel (így betéti kamatot sem fizetnek a tagoknak). Ki nyújt akkor fedezetet a visszafizetésekre? A szervező cég a megelőlegezett tagi kifizetések 3%-ának megfelelő NOK tartalékalapot képez, ami elvileg garanciát jelent arra az esetre, ha egy közösség tagjai tömegesen hagynák abba a befizetést. Emiatt egy ilyen közösségből kilépni sem egyszerű: meg kell várni a fogyasztói csoport megszűnését, ami 10-15 év is lehet.
Ezzel szemben a lakástakarék…
Szögezzük le az elején, hogy a lakástakarék teljesen más elveken működik, mint a NOK. Az összehasonlításnak csak amiatt van jelentősége, hogy egyértelművé tegyük a különbségeket.
Egyrészt a lakástakarék nemcsak új lakás megvételére használható, hanem használt lakóépületet is vehetsz belőle, de építhetsz is, illetve bővítésre, felújításra és korszerűsítésre is felhasználható. A lakáscélok listája igen hosszú és átfogó (ezeket itt éred el).
A szerződésben foglalt összeghez garantáltan hozzájutsz a futamidő lejártakor, ami minimum 4, maximum 10 év, de minden lejáratkor újrakötheted. Vagyis a lakáscélra szánt összeghez előre tervezhető módon hozzájuthatsz.
Állami támogatás a lakástakarékra is jár, ami a befizetések 30%-a, de évente maximum 72 ezer forint. Ennek eléréséhez havi 20 ezer forintot kell befizetned, de egy családon belül többen is szerződhettek, és annyival sokszorozódik az állami támogatás.
A lakástakaréknak is vannak költségei, de általánosságban alacsonyabbak, mint a NOK esetében. A szerződéses összeg (maximum) 1%-át itt is elkérik számlanyitási díjként, de a négy szolgáltató közül általában mindnél vannak számlanyitási akciók (pl. egyhavi befizetésnek megfelelő összeget kérnek csak el). A számlavezetési díj mindegyik pénztárnál csak havi 150 forintba kerül.
A lakástakarék az OBA védelme alatt áll, illetve a futamidő vége előtt is felbontható a szerződés, ebben az esetben viszont csak a befizetéseidet kapod meg, az állami támogatást nem.
Maradt még kérdésed?
Ha érdekel, mit nyújt neked egy lakástakarék, a kalkulátorunk segítségével könnyen meg tudod nézni a lehetőségeidet. Ha pedig kérdésed van, akkor írj nekem, mert szívesen válaszolok.