Lakást vennél? Így kerüld el az adósságcsapdát!

Minden hatodik magyarnak fizetési hátraléka van, a késedelmes lakáshitelek száma 120 ezerre tehető. A kilakoltatási moratórium lejártával ezek az emberek bajba kerülhetnek. Összefoglaljuk, hogyan kerülheted el a hasonló helyzeteket, ha lakáshitel felvételében gondolkodsz.

Sokakban ott él a devizahitelek negatív emléke, amikor emberek tömegei vettek fel svájci frank alapú lakáshitelt. Arra kevesen számítottak a hitelfelvevők közül, hogy a svájci frank árfolyama később jelentősen megugrik, és így a hitelük is jelentősen drágulni fog. Ezeknek a hiteleknek a jó részét azóta átváltották forint alapú, piaci kamatozású hitelekké, így az árfolyam-kockázatuk elmúlt. Ettől függetlenül még mindig sokan vannak, akik a lakáshitelükkel küzdenek, és nem csak az egykori devizahitelesekről van szó.

A kilakoltatási moratórium lejártával a nem fizető adósokat akár utcára is tehetik. Az Igazságügy Minisztérium 2017. őszi becslése szerint 30 ezer lakást vagy házat árverezhetnek el így. Az MNB közlése szerint viszont 122 ezer olyan adós volt tavaly, aki legalább 90 napja nem fizetett törlesztőt a jelzáloghitele után:

Ahogy az ábrán is látható, a magyarok nem csak a lakáshitelek terén úsztak el a hitelekkel: a személyi hitellel és a gépjárműhitellel is gondok vannak. Összesen ez 1,6 millió mulasztást jelent. Az Eurostat közlése szerint Magyarországon az emberek 15,7%-ának van fizetési hátraléka, amelybe a jelzáloghitel mellett a lakbér-, a rezsi- és az egyéb részletfizetési hátralékot is beszámítják. Ez minden hatodik magyart jelenti. Az EU-s átlag egyébként 9,3%.

Tízezrek kerülnek utcára?

Visszatérve a jelzáloghitel-hátralékkal rendelkezőkhöz: mi lesz velük? Elviekben mindannyian utcára kerülhetnének, de szerencsére a legtöbben megúszhatják ezt. Köszönhető ez részben annak, hogy a bankok ezrével adják el a rossz (nem fizetett) hiteleket a követeléskezelőknek. Ez azért jó, mert a követeléskezelő elengedési programot indíthat, így csökkenhet a tartozás. Persze ez nem azt jelenti, hogy megéri a hitelt nem fizetni: legfeljebb a késedelmi kamatok miatti tartozásból engedhetnek el valamennyit. A hitel így sem lesz olcsóbb, mint abban az esetben, ha valaki szabályosan fizette volna kezdettől fogva. A Nemzeti Eszközkezelő is igyekszik kimenteni az adósokat: már 32 ezer ingatlant vettek meg az államnak (ilyenkor az adósból bérlő lesz).

Hogyan ne kerülj bajba a lakáshiteleddel?

Mielőtt lakáshitelt vennél fel, tájékozódj! Fordulj bátran pénzügyi tanácsadóhoz és/vagy hitelszakértőhöz, aki segít választani, és kiemeli neked a szerződési feltételek apróbetűs részeit (amit a bankban esetleg nem mondanak el).

Mindig alaposan nézd meg a THM-et, és minél hosszabb időre fixáld a kamatperiódust! Hiába alacsonyak jelenleg a hitelkamatok, ha évente változó kamatozású hitelt választasz. Így a hiteled ugyanúgy megdrágulhat, mint annak idején a devizahiteleseké. Legalább 10, de akár 15-20 évre fixáld a kamatperiódust. Így látszólag drágább lesz a hitel, de hosszú távon valószínűleg jobban jársz vele, mint azzal, ami most még olcsónak tűnik a rövid kamatperiódusa miatt.

Azt sem árt tudni, hogy az ingatlan értékének 20%-át le kell tenned önerőként ahhoz, hogy hitelt kaphass. Ez mondjuk egy 20 milliós lakásnál 4 millió forintot jelent. Érdemes minél több önerőt kifizetni, annál kevesebb kamatot kérnek rajtad számon.

Egy lakástakarék kiváló lehetőség arra, hogy összegyűjtsd a lakáshiteled önerejét: évente akár 72 ezer forint támogatást kaphatsz az államtól, ha havonta 20 ezer forintot megtakarítasz. Egy családban akár többet is elindíthatsz, ilyenkor az állami támogatás is növekszik. Kalkulátorunkkal kiszámolhatod, hogy például három lakástakarék elindításával 4 év alatt össze is jöhet a példában szereplő 4 milliós önerő.

A lakástakarékban gyűjtött megtakarítást egyébként be is tudod törleszteni meglévő lakáshitelbe. A tőketartozásod csökkenésével rengeteg kamatadósságtól szabadulhatsz meg. Erről bővebben itt írtunk.

Kérdezz, segítünk

Ha bármi kérdésed van a témával kapcsolatban, esetleg máris elszántad magad egy lakástakarék elindítására, bátran írj nekünk!