Ezeken a helyeken szeretnének családot alapítani a fiatal párok
A 25–35 év közötti párok többsége öt-tíz éven belül szeretne gyereket, aki terveik szerint már a saját lakásukban nőhetne fel. A rendezett lakókörnyezet is fontos szempont, ez azonban nem olcsó. Lakástakarékkal és fix kamatozású hitellel viszont a jó elhelyezkedésű saját lakás sem lehetetlen.
A Fundamenta megbízásából készült egy közvélemény-kutatás, amelyből kiderült, amit eddig is sejteni lehetett: a gyermekvállalás a fiatalok 30-as éveibe csúszott át. A 25–35 éves párok több mint fele mondta azt, hogy öt éven belül szeretnének gyermeket vállalni, előbb viszont egy saját tulajdonú lakásra tartanak igényt.
Magyarországon a többség szemében a gyerekvállalás előfeltétele a saját lakás megléte. A fiatal párokra is igaz ez: az első gyerekszobát nem egy albérletben szeretnék berendezni. De a fiataloknak érthető módon az sem mindegy, hol vesznek saját lakást.
Lakás elhelyezkedésének legfontosabb szempontjai
A legfontosabb tényezők közé tartozik a biztonságos környék, az egészséges levegő, a fejlett infrastruktúra és a kényelmes közlekedés. A gyerek szempontjából az sem mindegy, milyen messze van az óvoda és milyen a gyermekorvosi ellátás. Az elhelyezkedés persze nagyban meghatározza az ingatlanok árát is.
Erre nézve is készült felmérés, amelyben a Pest megyei, ezer főnél népesebb településeket vizsgálták meg. A felsorolt szempontok nagyban függenek attól, az adott ingatlan milyen messze van a fővárostól, de azt is figyelembe vették, hogy a kertvárosi környezetben egészségesebb a levegő, jobb a közbiztonság. Az is fontos, hogy a lakások megfizethető árban legyenek.
Az agglomeráció legjobbjai
Az elővárosok között Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki végzett az első öt helyen, ám az ingatlanárakban óriási különbségek vannak ezek közt is. Ha az átlagos családi házak árát megnézzük, Dunaharaszti a legolcsóbb 22 millióval, a legdrágább pedig Nagykovácsi 71 millió forintos átlagárral. Budajenőn 35, Telkiben 55, Diósdon 67 millióba kerülnek a családi házak.
Ezek egy része a fővároshoz közeli, kisebb létszámú, csendes település, ami a pihenni vágyóknak lehet kiváló célpont. A fiatalok a népesebb, jó oktatással és egészségügyi ellátással rendelkező településeket keresik inkább, mint például Diósd vagy Dunaharaszti.
Legjobb fővárosi körzetek
A budapesti kerületek közt Újbuda (XI.), Zugló (XIV.) és a XVI. kerület végzett az élen a családbarát lakóövezetek listáján. Ezek a kerületek a belvároshoz közel helyezkednek el, és kellő lakásállománnyal rendelkeznek ahhoz, hogy valaki ezek egyikébe tudjon költözni. A bőséges kínálat ellenére nem olcsók: 45 és 60 millió forint között árulnak családi házakat ezekben a kerületekben (igaz, a belvárosban sokszor egy kisebb lakás is ennyibe kerül). Az is mellettük szól, hogy itt kétszer akkora az újépítésű ingatlanok aránya, mint más kerületekben.
Hogyan lehet ezt megfizetni?
A megkérdezett fiatal párok is tisztában vannak az árakkal, ezért többségük azt látja reálisnak, hogy fix kamatozású hitelből és lakáscélú megtakarításból oldják meg a lakáskérdést. A többség számára valóban ez lehet a reális: hitelt vesznek fel, de még előtte elindítanak egy vagy több lakástakarékot. Miért jó ez nekik?
Mert a lakástakarék-szerződések után évi 72 ezer forint állami támogatás jár.
Ezt a kedvezményt legkorábban 4 év után lehet érvényesíteni azzal, ha valaki a lakáshitelébe törleszti be a megtakarítását. A lakástakarék ezt lehetővé teszi, és ezzel a hiteltartozás csökkenthető. Ez azért is jó, mert a tőketörlesztés miatt kevesebb kamatot kell visszafizetned, gyakorlatilag olcsóbbá teszed a hiteled. Ennek a működéséről itt írtam korábban.
Megterhelő lehet, hogy a hitel mellett a lakástakarékot is fizetni kell, de az állami támogatás miatt megéri. És végső soron amit a lakástakarékba fizetsz, az is a hiteled törlesztésére lesz fordítva, így hiba lenne erre más kiadásként tekinteni. Ezért azt javaslom, hogy a pároddal rögtön fejenként legalább egy, de ha lehet, akkor több lakástakarékot is indítsatok el (a családon belül több is lehet).
Ha te és a párod elindítotok egy-egy lakástakarékot a havi maximum összeggel (20 ezer Ft), akkor 4 évente 2,5 millió forintot tudtok betörleszteni a hitelbe:
Ha hármat indítotok el (az egyiket egy családtag nevében), akkor fejenként 30 ezer forintot kell befizetnetek havonta, és minden 4. évben 3.744.000 forinttal tudjátok csökkenteni a tartozást. Ezzel nemcsak a felvett pénzt (tőkét) törlesztitek, hanem a kamatokon is spórolni tudtok (a visszafizetett tőkére kamatot sem kell fizetni). A további, lakásvásárlást érintő kedvezményekről ebben a cikkben olvashatsz.
Lakásokat nézel? Segítünk!
Ha te is lakásvásárlásban gondolkodsz, és biztosra akarsz menni, hogy kihasználod az összes igénybe vehető kedvezményt, akkor fordulj hozzánk, és segítünk! Addig is próbáld ki lakástakarék-kalkulátorunkat!