Tényleg megéri a lakástakarék pénztár?
Ennek a lakás előtakarékossági konstrukciónak a népszerűsége elvitathatatlan, mégis akadnak még olyanok, akik szkeptikusak. Éppen ezért utánajártam, hogy melyek azok a negatív kritikák, amelyekkel illetik a lakástakarékokat. Arra jöttem rá, hogy a legtöbb ilyen jellegű vélemény mind orvosolható, és tényleg mindenkinek érdemes (legalább) egy lakástakarékot indítania.
Röviden az LTP-ről
Bár szinte mindenki tudja, de nem árt röviden végignézni melyek a legfontosabb tudnivalók a lakástakarék pénztárral kapcsolatban. Ami a felhasználását illeti kizárólag ingatlan célra lehet fordítani. A legnagyobb előnyének a 30%-os, évente akár 72 ezer forintos állami támogatás mondható, ezzel egybekötve pedig az is fontos, hogy egy szerződésen keresztül maximum havi 20 ezer forintot tudunk megtakarítani. Nézzük a kifogásokat!
„Korlátozott a felhasználása”
Ez az állítás teljesen igaz, korlátozott, de messzemenően széleskörű. Az új és használt ingatlan vásárlás, vagy a hitelbe való betörlesztés csak egy a sok közül. Korábban itt írtam le, hogy mire szokták az ügyfelek felhasználni az itt összegyűlt tőkét. Ebből is látszik, hogy a felújítás is fontos, valamint a korszerűsítés és a bővítés is. Sőt, akár a gyermekünknek is segíthetünk az első lakásához hozzájutni. Összegezve tehát, nagyon kevés olyan ember él ma Magyarországon, akinek 5-10 éven belül (vagy még hamarabb) ne lenne valamilyen ingatlannal kapcsolatos célja. Ha pedig van, akkor biztosan jó megoldás egy lakástakarék.
“Havi 20 ezer forintból nem lesz lakás”
Lehet, hogy igaz, vagy mégsem? Alapvetően, ha egy havi 20 ezer forintos szerződést indítunk el 10 évre, akkor a lakástakarék kalkulátor szerint akár 8 millió forintunk is lehet, ebből pedig már tudunk egy kisebb lakást venni. Viszont ha több pénzt szeretnénk arra is van megoldás. Családon belül ugyanis több szerződést is indíthatunk, a kikötés ugyanis annyi, hogy egy adószámhoz egyszerre egy szerződést lehet indítani. Tehát ez sem lehet akadály számunkra.
„Már van lakáshitel, minek lakásra megtakarítani?”
Két nagyon jó indok is van arra, hogy ilyenkor miért érdemes lakástakarékot indítani. Először is egy tisztasági festésre, felújításra 5-8 évente szükség van, miért ne fizetné ennek a harmadát az állam?
Másodszor pedig rengeteg pénzt tudunk megspórolni, ha a lakástakarékban összegyűlt pénzünket betörlesztjük a hitelünkbe. Ebben a cikkben konkrét számokkal mutattam be, hogy akár több mint 2 millió forintot is spórolhatunk.
A lakástakarék szinte mindenkinek hasznos
Ebben a cikkben megnéztünk 3 olyan kifogást, amely elő szokott fordulni a lakástakarék pénztárakkal szemben. Ahogy látjuk azonban, ha egy kicsit jobban megnézzük ezeket, akkor egy kis utánjárás után látjuk, hogy nem lehetnek akadályai annak, hogy elindítsuk a saját LTP-nket. Amennyiben kérdése van tegye fel, és megválaszolom! Ha szeretné, hogy személyes találkozó keretein belül is segítsem a lakás célú álmai megvalósulását, akkor jelentkezzen a cikk alatt egy konzultációra! Felkeresem Önt, és legjobb tudásommal azon leszek, hogy tudatosan felkészülve minden ingatlannal kapcsolatos célja valósággá váljon.